Mondok Józsefet választották Izsák polgármesterévé

Vágólapra másolva!
Mondok Józsefet (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) választották a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az izsáki önkormányzat jegyzője az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Nagy Attila Egon elmondta, hogy a szavazóköri jegyzékben 4822 választópolgár szerepelt, közülük 2548-an jelentek meg a hat szavazókörben. Mondok József 1491 szavazatot szerzett, míg Varga Istvánra (független) 1035-en voksoltak, 22 szavazat érvénytelen volt.

A szavazóköri jegyzékben 4822 választópolgár szerepelt, közülük 2548-an jelentek meg a hat szavazókörben.

Mondok József már volt korábban Izsák polgármestere, 1998-tól öt cikluson át, összesen 21 évig vezette a települést, és 2019-ben is indult a tisztségért. Tavaly ősszel 39 szavazattal a független Kutas Tibor nyerte meg a választást, aki idén június 18-án, közösségi oldalán jelentette be, hogy még aznap lemond tisztségéről.