Többet szeretne játszani klubcsapatában a magyar válogatott védő

Miután a Parma megnyerte az olasz másodosztály küzdelmeit, a nagy múltú csapat egy magyar játékossal a fedélzetén feljutott a Serie A-ba…

(Photo by Arpad Kurucz/Anadolu via Getty Images)

A Parma háromszoros magyar válogatott hátvédje, Balogh Botond az M1 aktuális csatornán elmondta, hogyan zajlott a közelmúltbeli szerződéshosszabbítása:

“Februárban kerestek, onnantól zajlottak az egyeztetések. Nekünk is az volt a célunk, hogy itt maradhassak és hosszabbítsunk, ezért végül elég egyszerűen meg tudtunk egyezni.”

A 21 éves védő a 2020-2021-es szezonban már játszott három mérkőzést a Serie A-ban, ahova ősszel ő is visszatér. Elmondása szerint már sokkal tapasztaltabb és magabiztosabb, ezért most teljesen más lesz az olasz élvonalban futballozni, mint évekkel ezelőtt. Balogh a Juventus elleni meccseket nagyon várja, mert gyerekkorában nagyon szurkolt a torinói csapatnak.

“Szinte hozzá sem értem az ellenfél játékosához, feldobta magát. Amikor a bíró lefújta, először arra gondoltam, sárga lapot ad neki színészkedésért. Majd megláttam a piros lapot, és azt hittem, talán vissza fogják nézni és megváltoztatja a döntést, de nem így történt” – mondta el a Cremonese elleni kiállításáról.

Ami a nyári Európa-bajnokságot illeti, Balogh úgy fogalmazott, senki nem mehet biztosra a meghívót illetően, ő is mindig izgatottan várja az üzenetet, hogy ott lehet-e a kerettagok között.

“Az elmúlt időszakban kicsit kevesebbet játszottam, emiatt nem vagyok boldog, de próbálok jó erőben maradni, és pozitívan várom a következő néhány hetet, hónapot” – tette hozzá a labdarúrgó.

Balogh a 2023-2024-es idényben a 17 bajnokin lépett pályára a Parma színeiben, azonban a márciusi válogatott-szünet óta mindössze két találkozón jutott szóhoz, együttesen húsz perc erejéig. Azóta gy Spezia elleni találkozón a hajrában cserélték be, amikor pedig újra kezdő lehetett, a múlt hétvégén a Cremonese ellen a 14. percben kiállították.

fociclub

A Többet szeretne játszani klubcsapatában a magyar válogatott védő bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.