szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két gyanúsított beismerte tettét.

Pénteken jelentették a rendőrségen, hogy egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekszik egy férfi. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, a 47 éves férfit megölték, nagy valószínűséggel csütörtök este.

A rendőrök kikérdezték a holttestet megtalálókat és a környéken élőket, a beszerzett információk alapján két férfit vettek számításba lehetséges elkövetőként. A nyomozást nehezítette, hogy a számításba vett férfiaknak csak a keresztneve volt ismert és régóta csavarogtak. A rendőrök kiderítették, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”, így sikerült elfogni őket vasárnap hajnalban.

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán beismerte tettét. Azt mondták, személyes sérelmük miatt támadtak a 47 éves férfire, a nekik nem tetsző viselkedése miatt. A rendőrségen elmondták, Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszúrta. A két férfi néhány perccel később elszaladt a helyszínről.

Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének gyanúja miatt nyomoznak, a rendőrség javasolta letartóztatásukat - írta a police.hu.